AJTÓZÁR

Az ajtózárnak fontos szerepe van abban, hogy kívül tartsa az illetéktelen behatolót, de legalábbis megnehezítse a dolgát, ugyanakkor biztosítsa a magánélet szentségét is az otthonunkon belül. Mindannyian átestünk a lázadó kamaszkoron, amikor a külvilágot kizárva bömböltettük a kor divatos zenéjét, és igen rossz néven vettük, ha bárki hívatlanul behatolt a saját kis „szentélyünkbe”.  De nemcsak a serdülők, hanem a felnőttek is vágynak a magánszférára, egy olyan sarokra, ahol magukra zárhatják az ajtót, és nyugalmat találhatnak a mindennapos rohanás, stressz után. Ezt biztosítja a megfelelő ajtózár. Az sem mindegy, hogy az ajtózárat hol fogjuk használni, mert az otthonunktól teljesen eltérőek a kívánalmak egy elegáns iroda, egy forgalmas üzlet, egy kert- vagy garázskapu esetén. Az utóbbi két helyen kültéri használatra alkalmas, strapabíró zárakra van szükség. De figyelembe kell venni például olyan szempontokat is, hogy nagyforgalmú üzletek, közösségi helyek esetében a menekülő útvonalak minél könnyebben átjárhatók legyenek, vészhelyzet esetén ne kelljen hosszasan bajlódni az ajtózárakkal az épület elhagyásakor, ugyanakkor ne könnyítsük meg az illetéktelen behatolást sem. Erre szolgál pl. a pánikzár, amelynek alapvető tulajdonsága, hogy kifelé nyitható.

Először is tisztázzunk néhány alapfogalmat az ajtózárak kapcsán.

A zár, vagy más néven zártest az ajtónak az az alkatrésze, amelyik a zárásért és a nyitásért felel. Tehát amikor lenyomjuk a kilincset, akkor a zárat, pontosabban szólva a zárnyelvet hozzuk működésbe, amely nem keverendő össze a zárbetéttel: a zárbetét az az alkatrész, ahová a kulcsot dugjuk be.

A záraknak több fajtája van, attól függően, hogy az ügyfél milyen célból kívánja megvásárolni. A vásárlásnál azonban gyakran az ár a döntő tényező, nem pedig a minőség vagy a célszerűség, ami bizony a biztonság rovására megy. Ezért kívánunk segíteni kedves ügyfeleinknek a megfelelő ajtózár kiválasztásában.

Nézzük a zártípusokat működtetésük szerint:

  • Kulcsos zár: Ennél magába a zárba (és nem a zárbetétbe!) helyezzük a kulcsot, amely lehet egy- vagy kéttollú. A kettő közti különbség a biztonság fokában is jelentkezik: az egytollú kulcsok általánosságban véve alacsony biztonsági szintet képviselnek, míg a kéttollú változatokat – típustól függően – sokkal nehezebb feltörni.
  • Cilinderes zár: Ilyen zárat kellene használni minden olyan ajtón, amely biztonságtechnikai szempontból meg kell, hogy feleljen bizonyos elvárásoknak. A nevében is benne van, hogy csak cilinderbetéttel képes működni, de mivel az ajtók eltérő vastagságúak, ezért a két alkatrészt általában külön kell megvásárolni. A záron kialakítanak egy zárbetét befogadására alkalmas nyílást, ahová a cilinderbetétet be kell illeszteni.
  • Toalett zár: Ez a beszédes nevű zár abban tér el az előzőktől, hogy a zárbetét vagy a kulcsnyílás helyén is található egy, a kilincséhez hasonló négyszög, amellyel a zárat működtetni lehet. A toalett zárcím – amelyen belül forgatógomb van a kilincs alatt -, külön kapható hozzá. A zárcím külső oldalán találhatunk egy tárcsát, amely zöld vagy piros színnel jelzi, hogy foglalt-e az illemhely.

Némi gyakorlattal elég csupán ránéznünk az ajtóban lévő zárra, hogy meg tudjuk állapítani a zár fajtáját a zárnyelv típusa szerint:

  • Egynyelves zár: Amint azt a neve is jelzi, csak egyetlen nyelvvel működik, ezért túlnyomórészt retesz- vagy másodzár szerepét tölti be, de a normál kulcsos bevésőzárak is lehetnek egynyelvesek. Persze itt is vannak kivételek, amikor egyes típusok nem egy nyelvet, hanem pl. három rudat mozgatnak, de ha azok egyszerre mozognak, akkor a zár egynyelvesnek számít.
  • Kétnyelves zár: Ennél a zárnál egy felső és egy alsó nyelv működteti a zárat. Az ék alakú felső nyelv, az ún. csapdanyelv záráskor „csapdába ejti” az ajtót, amit kilinccsel minden esetben vissza lehet húzni, kulccsal azonban nem minden esetben, csak a zártípusok többségénél. Az alsó nyelvet retesznyelvnek is szokták nevezni: ez felel az ajtó biztonságos zárásáért. Az alsó nyelvet – a csapdanyelvvel szemben – csak zárbetéttel lehet kitolni és visszahúzni.
  • Többpontos zár: Onnan ismerhetjük fel legkönnyebben, hogy a zár előlapja az ajtó élének teljes magasságában végigfut, és rajta újabb és újabb zárást végző nyelveket, görgőket, kampókat stb. találunk különböző magasságokban. A többpontos zár nyelvei többnyire a kilincs felhúzásával mozdulnak el, de vannak olyan típusok is, amelyeknél a zár nyelvei a kulcs többszöri elfordításával húzódnak be.
  • Kampós zár: Amint a neve is utal rá, ennél a zárnál a reteszelést végző nyelv kampó alakú, amely zárt ajtónál nemcsak hogy belekerül az ellendarabba, hanem bizony még bele is akad! Ez a tulajdonsága a legtöbb ajtónál igen hasznos, mert nagyobb védelmet tud biztosítani a kifeszítés ellen, de tolóajtók és –kapuk esetén is alkalmazható ez a zártípus. A kampós zár görgős változatában nem található kilincs, hanem egy rugós görgő tartja zárva az ajtót.

Most pedig nézzük, hogyan jelölik a zárak méreteit.

A termékek elnevezése után két érték szerepel, amelyek egy perjellel vannak elválasztva, pl. 45/92, és milliméterekben adják meg a zár méreteit. Az első érték a dorn méret, azaz a kilincstengely közepe és a zár előlapja között lévő távolság. Fontos, hogy az első értéket mindig az előlap vastagságával együtt kell mérni. A második érték a kilincs-kulcsközép távolság, vagyis a kilincstengely közepe és a kulcslyukközép között mért távolság. Normál kulcsos záraknál a kulcslyuk kör alakú részének közepétől, cilinderes záraknál pedig a zárbetétnek kialakított lyuk kör alakú részétől tudjuk ezt lemérni. Egyes típusoknál, ahol kilincs nem található, ez az érték – jellel van jelölve. Bizonyos esetekben egy harmadik és egy negyedik érték is megjelenik a zár jelölésénél, pl. 65/72/16/8. Ilyenkor a harmadik érték az előlap vastagságát jelzi, a negyedik érték pedig a kilincstengely vastagságát, amely manapság már mindenütt 8 mm, ezért többnyire nem tüntetik fel.

Ajtózár kínálatunkban megtalálhatja az Önnek leginkább megfelelő terméket. Hogyan tudja kiválasztani a rengeteg típus, méret és kivitel közül az Önnek megfelelő ajtózárat?

Segítünk eligazodni! Egy bejárati ajtónál és egy belső ajtónál különböző szempontokat kell figyelembe vennie. A biztonsági elvárásokon, a kiváló minőségen túl a tökéletes zárnak az ajtó anyagához, jellegéhez, a használat gyakoriságához és az adott méretekhez, szerelhetőséghez is igazodnia kell.

Általános bevéső ajtózár:

Ezt a zártípust elsősorban faajtókhoz használják. A bejárati ajtók hengerzárbetétes, a szobák és mellékhelyiségek ajtói kulcsos zárral záródnak. Legismertebb változata a panelházi lakásokban elterjedt úgynevezett „Lővér”-zár, illetve a „Soproni” vagy Dose-zár, melyek a régebbi épületek ajtóihoz és a családi házak kertkapuihoz illeszkednek.

Portál ajtózár:

Keskeny zár, leginkább fém (acél, alumínium) vagy műanyag ajtószerkezetben alkalmazható. Kis méretéből adódóan a zárnyelv csak egy fordulatra zárható, de kapható kibillenő vagy kampós zárnyelv-kialakítással is. Mivel csak nagyon keskeny zártszelvénybe építhető, a zár nem képes a kulccsal a kilincsnyelvet hátrahúzni, ezért elektromos zárakhoz és gombos kilincsekhez nem szerelhető.

Többpontos ajtózár:

Bejárati ajtókhoz készült zár, az ajtó élén végigfutó előlapon további három vagy négy záródási pont található. A kiegészítő reteszek a kilincs felhúzásával záródnak, a kulccsal történő bezárás után pedig a kilincset nem lehet lenyomni. Létezik kulcsemeléses változat is, ahol a kulcs elforgatásával záródnak a reteszek (ez általában gyakori megoldás, ha a külső oldalon nem szeretne kilincset felszerelni).

Biztonsági ajtózár:

Jellemzően fém biztonsági ajtókban alkalmazott zár. Több zárási ponttal rendelkezik, és kiegészítő rudazat mozgatására is képes. Ezeknél a záraknál az alapkivitelű kéttollú kulcsos működtetés mellett már a hengerzárbetétes változat is kapható.

Másodzár:

Kiegészítő védelemhez, egy fő zár mellett alkalmazható. Ennél a zártípusnál nem használható kilincs, mert reteszzárként működik, azaz kulccsal csak egy retesznyelv mozgatható. Normál és portálzár méretben, valamint kulcsos és hengerzáras változatban választható. Ilyen például az Elzett kéttollú kulcsos zár.

Rászegzős ajtózár:

Az ajtó szerkezetének komolyabb átalakítása nélkül is az ajtóra szerelhető zár. Ilyen típusú zárnál nem szükséges az ajtó élében a zár befogadására alkalmas üreget kialakítani. A bevésés helyett itt felcsavarozzák a zárat az ajtó oldalára, és csak a hengerzárbetétnek vagy a kulcsnak szükséges egy megfelelő furatot kialakítani. Könnyű szerelhetősége miatt széles körökben elterjedt, legismertebb változata a régi, piros Elzett pincezár és a gombos felső zár.

Szaküzletünkben személyes tanácsadással segítjük vásárlását!
Címünk: 1035 Budapest, Kerék u. 4.

Telefon: 06 1 250 1471